Helyzetjelentés

Sokáig nem írtam, ennek az egyik oka, hogy elkezdődött az egyetem, ezzel együtt a sok-sok feladat, ami rám szakadt. Fura most ez a félév, mert az első kettő számomra úgy telt, hogy semmi nem volt. Semmilyen házi, semmilyen zh. Zh mondjuk most sincs (még), de házifeladatot hétről-hétre kapok, és leginkább a kreativitásomat célozzák meg ezek a feladatok. Filmelméletet tanulok, és most bejött néhány filmkészítési gyakorlat, így ezzel kapcsolatban kell valamit benyújtanom minden héten. Az önbizalom hiány és a nem vagyok elég jó érzés, itt is mindig előjön, amikor nincsenek ötleteim, nem tudok kitalálni semmi és csak szétsresszelt aggyal ülök valamint egy tehetségtelen senkinek tartom magam. Na de ennyit erről.
A másik ok, amiért sokáig nem írtam, az az volt, hogy ismét elért egy mélypont. Múlthónap elején bementünk a legjobb barátnőmmel a volt giminkbe, amit vártam, mert szerettem a tanárokat és ők is szerettek engem. Azonban nem egészen azt kaptam, amit gondoltam. A tanárok háromnegyede megjegyezte, hogy lassan elfogyok, annyira sovány vagyok és a többi. Az egy rossz nap volt számomra amúgy is, és ezzel csak még jobban tönkre vágták a kedvemet. Mármint, mire számítottak? 4 évig odajártam, ugyanígy néztem ki. Elmentem egy évre, nem fogok +10 kilóval visszatérni. Dühös voltam, eldöntöttem, hogy soha többé nem megyek vissza, nem értettem, hogy felnőtt emberek hogy lehetnek ilyen érzéketlenek, ráadásul tanárok. Megint sírtam, miután hazaértem. Rosszul voltam, utáltam magamat, jobban, mint bármikor előtte.
Ismét a kezembe vettem a modern istennők kézikönyvét, kezdtem elölről azt a folyamatot, aminek még amúgy is az elején tartottam. Volt egy gondolat, ami megragadt bennem, és elvitt egy kicsit a jó irányba. Ezt szeretném veletek megosztani, mert biztos nem csak én érzek így néha. Cserélni akarok valakivel, akárkivel. Csak legyen rajta husi, legyen nőiesebb és én már boldog leszek. Így gondoltam. De Anna ráébresztett arra, hogy mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amik nem jók, és ha cserélnék, akkor megkapnám azokat. Lehet, hogy a teste számomra tökéletes, de talán van valami betegsége, most halt meg a cicája, nem talál munkát, pattanásos a bőre, lyukasak a fogai stb. Bárkivel cserélnék, mindig lenne valami, amivel nem vagyok elégedett, ami miatt rosszul érezhetném magamat.
Eljutottam oda, hogy rájöttem: az emberek gondolkodását nem tudom megváltoztatni. Nem tudom elérni azt, hogy őket ne zavarja az, hogy én sovány vagyok. Azt viszont megtudom változtatni, hogy engem ne zavarjon az, hogy őket zavarja. Nyilvánvalóan idegesíteni fog továbbra is, ha valaki megjegyzéseket tesz, de próbálok nem összeomlani miatta, és ez egész jól megy. A múlthéten valaki megkérdezte az édesanyámtól, hogy őt nem zavarja az, hogy a lánya ilyen vékony. Amikor elmesélte ezt nekem, csak nevettem rajta. Nem sírtam, nem borultam ki. Mert aki ezt megkérdezte, az egy senki számomra. Egy ismeretlen, aki néha lát az erkélyről kinézve. Miért kéne, hogy engem zavarjon, hogy ő mit gondol?

Nem fogok egészségtelen ételeket magamba tömni, csak azért, hogy egy kilót összeszedjek. Egészségesen fogok étkezni, jól fogom érezni magamat.

Vágyom az elfogadásra, de csupán a sajátomra. Ha mások is elfogadnak így, annak szívből örülök, de ha nem, akkor tovább lépek. J

"Azt kérdezzük magunktól:
ki vagyok én, hogy brilliáns, gyönyörű, tehetséges és fantasztikus legyek?
Valójában úgy kell feltenni a kérdést:
ki vagy te, hogy ne lehetél mindez?" /Marianne Williamson/